Hogyan és mennyiért telefonálhatunk külföldről?
Alig várjuk, hogy az olasz, a spanyol, vagy épp a horvát tengerparton szerzett élményeinket családtagjainkkal, barátainkkal megosszuk. Néha talán túl gyorsan nyúlunk külföldön is a mobil után. Ilyen esetekben a következő havi számlánk az egekbe szökhet.
Sokan járták már úgy, hogy felelőtlenül sűrűn hívták szeretteiket egy-egy külföldi útról. Így gyorsan több tízezer forintot telefonáltak össze.
Az Európai Unió által bevezetett roaming-szabályozás hatására az elmúlt években lényegesen csökkent a külföldről indított hívás díja. Ez azonban csak a tagországokra vonatkozik. Előfordulhat, hogy a szolgáltatók más-más percdíjakat számláznak, több esetben a csomagdíjak is különbözőek, sőt az sem mindegy, hogy előfizetéssel rendelkezünk-e.

A magyarok körében nyaranta az egyik legkedveltebb célpont Horvátország. Hívást 99 és 150 forint között fogadhatunk. Ha mi kezdeményezünk csevegést, percenként 288 és 359 forintért beszélhetünk Magyarországon tartózkodó szeretteinkkel. SMS-t 99 forintért is küldhetünk. Az egyik magyar mobilszolgáltató ügyfelei Horvátországból nem tudnak telefonjukról haza telefonálni.
Görögországból, Olaszországból egységesen 151,4 forintért tárcsázhatjuk itthon maradt szeretteinket. Ha nyaralás során minket hívnak, percenként 66,9 forintot kell fizetnünk. Az SMS ára: 38,9 forint.
Egyiptom telefonálás szempontjából rendkívül drága országnak számít. A három magyar szolgáltatónál a hívásfogadás 209 és 529 forint között van. Haza 579 és 849 forintért telefonálhatunk. SMS-t pedig 181- 229 forintért küldhetünk.
Mint a fenti példák mutatják, jól járunk, ha külföldön tartózkodásunk alatt itthoni szeretteinket megcsörgetjük, és ők hívnak vissza minket. Nyaralás alatt sok esetben megéri külföldi kártyát vásárolni, vagy érmés, telefonkártyás utcai fülkékből beszélni. A nyaralóhelyeken nagyon sok telefont találunk, kártyát pedig szinte minden trafikban és ajándékárusnál beszerezhetünk.
Az internetes kávézókat is érdemes felkeresni, hisz a világháló segítségével is tarthatjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel. Ráadásul ez sokkal kevesebbe kerül.
Ne feledjük, külföldről Magyarországra a 0036, vagy a +36, előhívószám tárcsázásával kezdeményezhetünk hívást.
Az aktuális díjszabásról a www.tantusz.hu weblapon tájékozódhatunk. Így megtervezhetjük azt is, hogy mennyiből úszhatjuk meg a kinti telefonálgatást.
Add this page to your favorite Social Bookmarking websites
Módosítás: ( 2010. július 20. kedd, 20:25 )












