Olvasóink értékelése: / 23
ElégtelenKitűnő 

 

Mint minden életterületen, a lakásunkban is elsődleges szempont a harmónia megteremtése. Nem mindegy ugyanis, hogy egy fárasztó nap után mi vár minket az otthonunkban. Itt máris felmerül az első két fogalom, hogy mi a különbség a lakás és az otthon között.

 

Mert már az is lakásnak számít, ami kifestetlenül, bútorozatlanul várja az új lakókat, és az is, ahol csak laknak. Ha otthont szeretnénk, akkor jön szóba a lakberendezés, amit kellő hozzáértéssel, igénnyel és ízléssel, akár magunk is megvalósíthatunk.

Mikor belépünk egy térbe, azonnal a határoló falakat, a padlót és a mennyezetet figyeljük meg. Itt alakul ki az első impulzus, amit kellemesnek érzünk, ha a fal színe világosabb a padlónál és sötétebb a mennyezetnél. Ez stabilitásérzetet vált ki.

Ha áttekinthetetlennek tűnő terek előtt állunk, nem alakul ki az automatikus tájékozódási képességünk. Egy helyiségbe lépve ne rögtön egy falba ütközzünk, hanem irányadóan vezesse a tér, az elrendezés a látogatót oda, ahol például szeretnénk hellyel kínálni.

Nem harmonikus és nem is szép látvány az sem, ha egy helyiségből úgymond „levágunk” egy másikat.

Figyelnünk kell arra, hogy egy szín a különböző helyiségekben más-más hatást vált ki. Színekkel és mintákkal a méreteket is befolyásolhatjuk. Javasolt megtörni például a magas belmagasságot, illetve a széles, egyhangú falakat. Függőleges minták a helyiséget magasítják, a vízszintesek alacsonyítják.

Használjunk pasztellszíneket, mert az erőteljesebb árnyalatok nyugtalanítóak, frusztrálóak lehetnek. Figyeljünk oda arra, hogy egymáshoz passzoló színeket válasszunk. Ne csak az egyes helyiségekben legyen harmónia színekben és formákban, hanem a helyiségek egymással is összhangban legyenek.

Érdemes a lakás tájolásához is alkalmazkodni, ugyanis az ugyancsak befolyásolja a hőérzetet. Például egy északi tájolású helyiségbe ne vigyünk sok kék színt, mert az erősíti a hideg hatást, inkább sárgás árnyalatokat javaslok.

A lakásban alkalmazott színek természetesen az ott lakók színpreferenciáját kövessék, de fontos odafigyelni, hogy hiába kedvenc színünk például a vörös, ne használjuk nagy mennyiségben hálóban, mert agresszív, nyugtalanító hatása miatt nem azt érjük el vele, amiért szeretjük.

És ide tartoznak még a minták, a mintás tapéták, az erőteljesebb színek, formák, amik a kevesebb több elven működnek. Szebb, és jobban mutat egy mintás, vagy csíkos tapéta egy kiemelt falszakaszon, mintha az egész szobán látjuk. Nagy minták kicsinyítik a teret, így kis helyiségekbe nem előnyösek.

Befolyásoló tényező még a fény: lehet természetes és mesterséges fényforrás. Ezek szintén befolyásolják a színek hatását, mélységét, karakterét.

 

A felsoroltak csak alaptételek,  nyugodtan állíthatom, hogy ezek után jön még csak a java. Ám a fentieket követve már megalapoztuk, hogy a végén lakásunkból otthonunk legyen!

Az erős színek optikai hatása a térre:

A következő ábrák azt mutatják, hogy milyen hatásuk van a sötét színeknek a helyiségre. Az első kép ábrázolja, hogy milyen, amikor a padló a legsötétebb.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bejó Tímea
lakberendező
Tel: 06- 70- 424-5702
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Kérjük, hogy regisztráljon vagy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni ehhez a cikkhez.


Add this page to your favorite Social Bookmarking websites

Módosítás: ( 2010. július 06. kedd, 22:19 )