Lakberendezés - Vesszünk el a részletekben I.
Megfigyeltem az elmúlt években, hogy a lakberendezővel együttműködők 80%-a férfi. Ők inkább csak a végeredményre kíváncsiak, és hogy az valami extra legyen. A nők azonban nem, vagy nehezen bízzák másra a konkrétabb elképzeléseiket. Szeretik azt látni maguk körül, amit megálmodtak, eltántoríthatatlanok, ezért nekik segítség lehet néhány irányadó elmélet. Amennyiben lakberendezővel dolgoznánk együtt, akkor is figyeljünk egy-két részletre a hatékony együttműködés érdekében.
Nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy mikor elkezdik építésszel megterveztetni a házukat, nem keresik fel a leendő lakberendezőjüket. Ha lakás tervezéséről beszélünk is, összetett feladatról van szó, de egy ház megtervezése még komplexebb. Már a telek kiválasztásánál szerencsés, ha együttműködünk a tervezőkkel, miután néhány konzultáció után kialakul a ház jellege, stílusa, hangulata. Építészhallgató lévén tudom, hogy az építészek nem azzal a szemmel tervezik a házat, mint a lakberendezők. Ezért fontos az elején összefogni a két szakmát, mert így elkerülhetjük a már felhúzott falak újrabontását. Sokszor előfordul, ha az építész csak a
helyiség funkcióját ismeri, de nem tudja, hogyan rendezik be. Akkor nem is törekszik arra, hogy például az elektromos kiállásokat a megfelelő helyen alakítsa ki, egy helyiség bejárata éppen 65 cm-től induljon a faltól, hogy esetleg egy beépített szekrényt lehessen mögé rejteni. A lakberendezők figyelnek oda a belső kialakítás minél előnyösebb megoldásaira, ismerik a funkciók használhatóságának legpraktikusabb kivitelezését. Mint előző cikkemben megírtam, nem elég, ha a helyiségekben harmónia van, az összes helyiséggel is összhangban kell lennie, és természetesen a ház külső kialakításához, megjelenéséhez is hozzá kell igazítani. Nem árt olyan lakberendezőt választanunk, aki a megtervezett design kivitelezését is elvállalja, vagyis együtt dolgozik olyan generál kivitelezővel, akinek több éve együttműködő csapata van, azaz az elektromos, gépész, gipszkartonozó, festő, burkoló, parkettázó, összehangolt munkát végeznek. Így elkerülhető az egymásra mutogatás valamilyen hiba előfordulása esetén, sőt minimalizálódik az esetleges hiba is.
A munkafolyamatokat úgy kell összehangolni, hogy ne legyenek felesleges időkiesések, egyes szakirányok egymással párhuzamos munkája is megoldható, néha elengedhetetlen is.
A burkolatok, fürdőszobai és konyhai berendezések, bútorok, egyéb kiegészítők kiválasztása, megrendelése ezalatt történik. Arra vigyázzunk, hogy a végleges funkció kialakítása előtt semmit ne rendeljünk meg! Amennyiben teljes építkezésről van szó, és esélyes, hogy a belső kialakítás átcsúszhat a következő évre, akkor ne rendeljük meg például a kerámia burkolatot, mert előfordulhat, hogy ezalatt az idő alatt a cég megszünteti a választott kerámia beszállítását, forgalmazását. A beszereléssel is járhat meghibásodás, és nem biztos, hogy tudjuk pótolni a hiányzó tételt. Persze minden esetben számoljunk rá 15-20 %-ot az adott m2-re!
(A cikket csütörtökön folytatjuk)
Bejó Tímea
lakberendező
Tel: 06- 70- 424-5702
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Add this page to your favorite Social Bookmarking websites
Módosítás: ( 2010. július 13. kedd, 08:47 )












