Ígéretünkhöz híven folytatódik a Somával készült interjú, amelyben bepillantást nyerhetünk nyári táboraiba, valamint megtudhatjuk, mi a mai nő legfőbb problémája…

Mesélj egy kicsit a táborokról! Most már ebben is rutinos lehetsz.

Tavaly négy volt, eddig idén kettő és még lesz kettő. Viszont mindezt megelőzte több mint húsz lelki wellness. Ezek háromnapos csoportterápiák. Abban más, hogy ebben az esetben egy konkrét konfliktust hoz magával az illető és azon dolgozunk. Sokszor tapasztalom, hogy nem is az a probléma, amivel hozzám fordulnak, hanem amikor lejjebb megyünk, akkor derül ki, hogy teljesen más a gond forrása. Én eszközöket kínálok ezek megoldásához. Ilyen például a kineziológia önbizalom erősítő gyakorlata. Ez alap, kellő önbizalom nélkül senki nem tudja a maga útját járni. Emellett fontosnak tartom a két agyfélteke integráló gyakorlatát, ami elengedhetetlen a kellő éberségez. Ha nincsenek összhangban, túlságosan racionálisak, vagy elszálltak leszünk. Egyik se jó. És végül az auraerősítés! Ahogy a Mennyei próféciában is leírják, minden az energiákért folyó harcról szól. Az emberi játszmák során sérülések, repedések keletkeznek az aurán, ezt mindennap erősíteni kell.

Mennyire nehéz észrevenni, mikor kerülünk bele játszmákba?

Ehhez kell egyfajta fejlettségi szint, hogy kívülről rálássunk dolgokra. Nagyon fontosnak tartom, kellene is tanítani a középiskolákban.

Ilyen téren milyen szintű emberek mennek el a táboraidba?

Vegyes, de általánosságban elmondható, hogy azért bele-belekóstoltak vagy a meditációba, vagy az agykontrollba. Azt veszem észre, egyre többen nyitottak. De ha belegondolunk, láthatjuk, egyre több indigó, és kristály gyermek születik.  Ha egy fajon belül megjelenik egy új gondolkodás, majd az eléri a kritikus tömeget, az a faj sajátja lesz. Ezért kezdenek nyitni az emberek, meg azért, mert minden generáció többet és többet tud, hisz’ apánk és anyánk összes információja bennünk van. Ezért is merem azt állítani, igenis van fejlődés a világban. Az emberiség szerintem most a kiskamaszkornál tart.

Akkor szerinted kijelenthetjük, hogy a világ jó irányba halad?

Igen, mindenképp. Teljesen természetes, hogy még ennyire vagyunk fejletlenek. Most a felébredés, az individualizáció korát éljük. Eddig mindig megmondták, hogy mit kell tennünk, (pl. kommunizmus), mit hogyan csináljuk, ne gondolkozzunk, csak kövessük az utasításokat.

Visszatérve a táborhoz, mennyire tudnak ott megnyílni egymásnak a részvevők?

Maximálisan. Az egész úgy is kezdődik, hogy: csoporttitok. Tehát ami ott elhangzik, az ott is marad.

Milyen problémával érkeznek a leggyakrabban?

A válasz egyszerű: 80 százalékban a gond vagy az, hogy nincs pasim, vagy az, hogy van pasim. Ez is bizonyítja azt, hogy egy megfelelő társ mennyire fontos az ember életében. Mindenki a párját keresi, hogy ki kivel élhetne együtt. Akkor teljes a nő és a férfi, ha kiegészülhet a másikkal. Még a megrögzött szinglik is vágynak valakire a lelkük mélyén.

Amúgy nagyon érdekes, hogy az emberek azt se tudják meghatározni, milyenek is valójában. Ezért van az, hogy a táborban mindenki kap tulajdonságokat és azok közül kell válogatniuk, melyek illenek rá.

Melyek a leggyakoribb tulajdonságok, amiket választanak?

Egyértelműen az önbizalomhiányos és a szorongó. Közben pedig jó egzisztenciával rendelkező emberekről beszélünk, orvosok, ügyvédek, volt nemrégiben például egy könyvelő csoport is.

Mégis mitől alakulhatnak ki ezek a sérülések?

A választ a gyerekkorban kell keresni. Főleg a nem elég jó anya miatt, amikor feltételhez van kötve a szeretet. Hogy a gyerek ilyen legyen, olyan legyen, és nincs meg az az igazi, meleg, elfogadó, színtiszta szeretet. Ilyenkor értelemszerűen mindenki azt éli meg, hogy nem elég jó. Emellett nagy jelentősége van a kamaszkornak is, melynek jellemzői közé tartozik az identitáskeresés, és ehhez le kell válni a szülőktől.

Majd bejön a szexualitás is…

Bizony. A mai világban sajnos ez igencsak tárgyiasult lett.  De nem is meglepő, hiszen nagyanyáink korában rengeteg volt a tabu, csakis ez jöhetett, ugyanis az egyik véglet mindig a másik végletet hozza. Most mit látni? Minden újságot pucér nőkkel adnak el, a reklámok is hemzsegnek a szexuális utalásoktól.

A kamaszkorhoz visszatérve, mi van akkor, ha a szülő nem engedi leválni a gyerekét? Manapság sok ilyesmiről hallani.

Hát igen, az nagy probléma. Ez is önbizalomhiányhoz és saját magad elgyengüléséhez vezet. Olykor szükséges lázadni. Édesapám 18 éves koromban hatalmas balhét rendezett, amiért a színművészetire mentem és nem pedig a tanárképzőre Én erre összepakoltam és jó ideig felé se néztem. Tanítani kéne, milyen is jó szülőnek lenni. Nagy tervem, hogy beviszem ezt is a közoktatásba.

Extrém esetben, ha a szülő azzal fenyegetőzik, hogy például kitagadja a gyerekét, akkor se kell megalkudni?

Úgy gondolom, ha már a nagykorúságot megélte, akkor szépen lépjen le. Ha valaki megengedheti magának azt, hogy kivegyen egy albérleti szobát, tehát van hova mennie, akkor ne mondjon le a vágyairól.

Mi van akkor, ha szüleinktől nem kaptuk meg a kellő szeretetet? Lehet-e ezt „utántölteni”?

Igen, lehet. Mindannyiunkban van egy ősi tudás, egy ősi szeretet, amit felszínre lehet hozni különböző technikákkal. A táborban is alkalmazom ezt az utántöltést, de előtte fel kell szakítani a sebeket, ami minden esetben fájdalommal jár.

A tábort mindenki energiától duzzadva hagyja el. De mi van utána?

Magas rezgésszámmal mennek haza, utána rendszerint egy visszaesés következik be. Ez teljesen normális. De úgy tapasztaltam, 80-90 százalékban sikereket könyvelhetnek el életminőség terén a résztvevők. Ritka, amikor utána valaki nem mer változtatni. De a mag ott is el van vetve…

Házi feladatként az énhatár feszegetését szoktam javasolni, aztán időközönként ezeket meg is beszéljük. Voltak olyanok, akik olyannyira változtattak, hogy utána elváltak, vagy más munkahelyet kerestek. Hozzáteszem, én nem vagyok váláspárti, senkinek se tanácsolom.

Egy biztos: Soma táborai hatalmas népszerűségnek örvendenek és külön elismerés az, hogy idegen emberek bizalmat szavaznak neki gyógyítóként és magánemberként egyaránt.

Herczeg Zoltán belvárosi, hangulatos üzletében fogadott bennünket. A kis helység tele volt a divattervező által kreált darabokkal, melyek a fogasokon sorakoztak szépen egymás mellett. Színes ingek, csillogó nadrágok és extrém kabátok közt nézelődhet az, aki kíváncsi a nem mindennapi ruhakölteményekre. Majd végül az ő javaslatára átmentünk egy közeli kis étterembe beszélgetni.

Évek óta a pályán vagy. Mikor kezdtél el a tervezéssel komolyabban foglalkozni?

Az egyetem után. Amikor még a közgázra jártam, már akkor érdekelt a téma, sőt, középiskolás koromban is. A testvérem barátnője varrónő volt, vele készíttettem el első bermudáimat és hosszú nadrágjaimat. Az egyetem elvégzése után úgy döntöttem, inkább a divattervezéssel szeretnék foglalkozni és abból megélni. Így is lett.

Honnan meríted az ihletet?

Általában az jön magától. Olykor megnézem külföldi divattervezők munkáját, de nem jellemző. Kedvenceim John Galliano és Jean Paul Gaultier, viszont nem követem a munkásságukat rendszeresen.

Magyarországon van valaki, akit kiemelnél, akire felnézel?

Mindenekelőtt Király Tamás, ő egyik nagy kedvencem, abszolút szabad ember és gondolkodó. De mellette még elismerem Katti Zoob, Náray Tamás. Lucia, Makány Márta és sok más pályatársam munkáját is. Rengeteg feltörekvő tehetség is van, de sajnos a piac nagyon kicsi, nehéz érvényesülni.

Mennyire ismer el a szakma?

Sajnos nem nagyon. Úgy érzem, kissé ki vagyok rekesztve, nem mintha ez különösebben érdekelne. Igazi outsider vagyok! Lehet azért, mert nem igazán tervezek klasszikus nagyestélyiket és úgy általában nőies ruhákat, bár ki tudja… talmi elismerésért nem hajtok fejet. Viszont nagy megtiszteltetés volt, mikor Makány Márta eljött egy bemutatómra, nagyon örültem neki. Nekem az elismerést az jelenti, ha valaki küld egy üzenetet, miszerint 10 éve követi a munkámat és én vagyok a favoritja. Számomra ez az igazi elismerés. Vagy mikor Michael Madsen betoppant a boltomba, és rögtön felhívott telefonon, hogy bizniszelni akar velem, mert imád!

Valóban nem megszokott stílusú darabokat tervezel. Ki a célközönséged?

Azt még nem sikerült megfejteni. Talán az olyan emberek, mint én, de nincsenek olyan emberek (nevet). Leginkább azoknak készítek ruhákat, akik különbözni akarnak az átlagtól. 90%-ban férfiaknak tervezek, de olykor azért akadnak női megrendelők is. A tavalyi és tavalyelőtti magyaros stílusú kollekciót például mindkét nem részére elkészítettem.

Eddig itthon kik kerestek fel Téged, hogy készíts nekik ruhákat?

Most hosszú lenne felsorolni, de a legtöbb férfi előadó már fordult hozzám, jöjjön az akármilyen színpadról. Gyakori vásárlóim közt van például Kiss Endi, Rékasi Károly és nagyon sokan mások. A jövőben pedig Gomeznek és Julia Carpenternek tervezek, egy-két hónapja már tart az együttműködés köztünk. Úgy érzem ilyen téren Magyarország kipipálva.

Ez azt jelenti, hogy kacsintgatsz külföld felé?

Igen, tervezem, de az még egy kicsit odébb van. Legszívesebben Londonba, vagy Los Angelesbe mennék, oda, ahol nyitottabbak az emberek és szabadabbak. Főleg Londonba, az ott élők nem félnek magukat megmutatni az öltözködésben. Párizst is nagyon szeretem, bár ott merevebbek, az elegancia és a kifinomultság hódít. Én nem ezt a vonalat képviselem. Tervezem, hogy kimegyek, de az még kicsit odébb van. Itthon elértem egy határt, tovább szeretnék lépni. A magyaroknak az átlagosra van szüksége, én meg nem alkuszom meg.

Szóval a magyaroknak még van hová fejlődniük. Amúgy mennyire figyeled az utca emberét, hogyan öltözködik? Miket rontanak el?

Nem szoktam őket figyelni vagy bírálni. Nem az a lényeg, hogy ki mit vesz fel, hanem hogy mi van az agyában és a szívében. Baráti összejöveteleken sem szoktam azt lesni, ki milyen ruhában van, a lényeg, hogy jól érezze magát. Én úgy gondolom, mindenki azt vegyen fel, amit akar, ami közel áll hozzá! Természetesen lehetnek melléfogások, például Spartacus szandál viselése zoknival. Mondjuk a Spartacus szandál önmagában is kész merénylet a férfiak ellen! De komolyra fordítva a szót, az, hogy mi a tilos, meg mi a szép, azt definiálni nem lehet. Érezni kell!

Akkor mégis, mi a divat?

A divat számomra az, amit én csinálok. Az átlagember számára az a divat, amit az utcán lát, a szakmának meg az, ami a nemzetközi kifutókon van. A legjobb az lenne, ha mindenki saját magának kreálná. Szabályok nincsenek, a lényeg az összhatás, és hogy tükrözze az egyén személységét. Fontos tudni, hogy egy ruha, ami remekül illik valakihez, könnyen meglehet, hogy máson abszolút előnytelenül fog állni.

A családod hogy viszonyul mindehhez?

A családom tagjai egyáltalán nem divatkövető emberek. A szüleim azt veszik fel, amiket szeretnek, és amiket rájuk adok, persze figyelembe véve életkorukat és habitusukat. Viszont tudok abban segíteni nekik, mik azok a darabok, amelyektől fiatalabbnak tűnnek.

Kreatív munkát választottál. Miben éled még ki az ilyesfajta irányultságaidat?

Leginkább lakberendezésben, csináltam is néhány lakást, valamint az írásban. Igaz, utóbbira már nagyon nincs időm, de folyamatosan írtam négy évig. Zenei terén is a különlegeset kedvelem, ami művészi, underground, a hiteles, minőségi, őszinte zene áll hozzám közel. A koncertekre, amikre járok is csak pár tíz/száz ember látogat el, olyannyira távol esik a megszokottól.

Mondtad, hogy csináltál néhány lakást. A sajátodat milyen irányzat alapján rendezted be?

Egyértelműen retro, viszont modern elemekkel megspékelve. Amolyan 2011-es Herczeg-féle retro. Olyan tárgyakkal, melyek engem jellemeznek. Olyan, mint az öltözködés, csak nem viseljük, hanem lakunk benne.

Elfoglalt ember van. Annyi munka közt mennyi időd van pihenni, magaddal foglalkozni?

Nem sok, állandóan pörgök. Néha jól esne egyedül lenni, viszont amikor ez megadatik, akkor meg hiányzik a társaság. Ha van valami program, úgy érzem, menni kell!

Egy kicsit a magánéletre evezve, hogy állsz a házasság és a családalapítás kérdésével?

Egyelőre sehogy. Nem azt mondom, hogy nem szeretnék feleséget és gyerekeket, csak még keresem az ehhez megfelelő személyt. Kevesen tudják tolerálni az életmódomat. Viszont ha megtalálom az Igazit, gyerekeket mindenképp szeretnék, el se tudom képzelni úgy a jövőbeni életem, hogy ne lennének gyerekeim. Viszont nem görcsölök, úgy gondolom, hogy ha itt lesz az ideje, akkor családot alapítok, de addig is élvezem az életet és a lehetőségeket.

Milyen nőre vágysz?

Elég magas a léc, nehezen lehet átugrani. Nincsenek konkrét kikötéseim, a lényeg, hogy legyen benne valami, ami megfog. Egy valami viszont nem hiányozhat, az pedig a humor! Fontos, hogy ne állandóan én nevettessem meg, ő is meg tudjon engem. Természetesen a külső is nagyon fontos, de belső varázs nélkül nem ér semmit. Bírom, ha valaki kritikus, mert az azt jelenti, hogy van véleménye, nem szeretem, ha folyton csak bólogatnak.

Végezetül hogy szeretnéd látni magad úgy 10 év múlva?

Ez egy nagyon jó kérdés, ezt én is szeretném tudni. Sajnos erre még nem jöttem rá, pedig sokat gondolkoztam rajta. Két utat látok: az egyik, hogy lesz egy gyönyörű feleségem, 2-3 gyerekem, a másik, hogy egy playboy maradok és élvezem az életem. Mindkettő vonz, bár belegondolni sem merek, mi lenne, ha az elsőt nem kapom meg.

Nikolas-szal egy hangulatos görög étteremben találkoztunk. Olyan, mint amilyennek sokan elképzelik: nyugodt, kedves és mosolygós. Jele sincs annak, hogy fejébe szállt volna a siker, pedig lenne mivel büszkélkednie…

Miért pont ezt az éttermet választottad? Szereted a görög konyhát?

A PR managerem hozott ide először. Nagyon jól főznek, és az egész helynek magával ragadó hangulata van. Bevallom, előtte nem ismertem a görög konyhát, de azóta igencsak megszerettem. Bár hozzá kell tenni, hogy a muszaka nincs a kedvenceim között…

Jártál már esetleg Görögországban?

Sajnos még nem, de nagyon szeretnék egyszer eljutni oda. Kíváncsi vagyok az ottani kultúrára.

Most is viselsz kalapot, ami szinte már a védjegyeddé vált, sőt, magad is tervezed őket. Szeretnél ezzel majd komolyabban is foglalkozni?

Igen, és gondolkozom is egy olyan vállalkozáson, hogy mindenki megtervezheti a saját kalapját, sapkáját. Ez egy egyszerű webshop lenne, de ha azt vennénk észre, hogy vevők rá az emberek, akkor nyitnánk egy kisebb üzletet és akkor több példányból lehetne majd válogatni, különböző méretekben.

Térjünk át egy kicsit a zenélésre: az X-faktorban leginkább pop, és r&b stílusú dalokat adtál elő, azonban hegedű és klasszikus zene szakon végeztél a konzervatóriumban. Mennyire hiányzik neked ez az irányzat?

Igazából mostanában érzem úgy, hogy egyre jobban. Talán azért, mert egy kicsit más világ, letisztultabb. Már azon is gondolkodtam, hogy megpróbálom valahogy belecsempészni a következő albumomba, szerintem érdekes lenne, ha valamely dalban felcsendülne az, ahogyan például hegedülök. Különleges hangzásvilágot adna a számnak.

A tehetségkutató előtt énektanárként dolgoztál. Fogadsz még tanítványokat?

Most nem, sajnos – vagyis szerencsére- nagyon sok a munkám, nem férne bele az időmbe. De ősztől a Kővirágok Énekiskolában fogok jazz, valamint r&b órákat tartani, így valamennyire tudom folytatni ezt a vonalat is.

Egyébként mennyire foglalkozol a gondolatával, hogy taníts majd a későbbiekben?

Most az elsődleges az, hogy saját magamat építem, és a karrieremre koncentrálok. Viszont mindig is élveztem, mikor tanítok: ez egyfajta kikapcsolódás a számomra. Valamint ekkor tudatosulnak is bennem olyan dolgok, amiket esetleg a nagy pörgésben elfelejtek, ezáltal felelevenednek bennem dolgok.

Például?

Például haknizások közepette az ember hajlamos nem figyelni oda a hangok képzésére.  Ekkor visz magával a hangulat, a közönség, és emiatt sajnos a technikai részére kevesebb hangsúlyt fektetek.

Az X-faktor előtt volt már egy lemezszerződésed, ennek ellenére jelentkeztél. Miért?

Nekem menedzseri szerződésem volt... Alapvető probléma, hogy úgy van az egész beállítva, mintha lemezszerződésem lett volna, pedig nem. És ez a menedzsmenti is felbontás alatt állt, csak bizonyos ellennézetek miatt ez elhúzódott, és akkor tisztult le az egész, amikor már  javában ment az X-faktor. Szóval nagyon fontos dolog, hogy nekem nem volt lemezszerződésem!

Mégis mi indított el arra, hogy jelentkezz a műsorra, ha egyszer már elindult a karriered?

Azért, mert nem lehetett rólam hallani. Szerettem volna kapni egy olyan lehetőséget, hogy megismerjenek, hogy ne egy ismeretlen fiúként menjek fel a színpadra, ahol újra és újra bizonyítani kell. A közönség így már valamennyire tudja, mire számíthat. Sokkal könnyebb, ha egy pozícióból indulok el és nem a nulláról. Előtte nekem ez nem adódott meg.

Tehát mondhatni, előtte is voltak kisebb sikereid. Mennyire vetted biztosnak, hogy bejutsz a döntőbe?

Semennyire, ugyanis semmire sincs garancia.  Mielőtt elindult a verseny, vacilláltam is azon, hogy ha nem jönnek össze a dolgaim, akkor kimegyek Amerikába elölről kezdeni mindent.

És most is kacsingatsz külföld felé?

Igen, és szerencsére teljesen más pozícióból indulhatok. Ha kimennék, nem az lenne, hogy ismeretlenül elvállalnék egy civil munkát, majd nagy nehezen egy klub, aztán egy színpad közelébe férkőznék, hanem mivel már elértem valamit, mindez sokkal könnyebben menne.

Mentorod mennyire egyengeti a karrieredet?

Keresztes Ildi nagyon sokat segít nekem. Nemrégiben elkészült egy dal a lemezére és mind a három mentoráltja énekel benne. Tehát nem felejtett el minket!

Klip is készül majd belőle?

Az nem tudom, de jó lenne.

Mesélj egy kicsit a versenyről! Mi volt az X-faktor alatt a legnehezebb? Volt olyan, hogy úgy érezted, hogy ez már sok?

Olyan nem volt, hogy ki akarok szállni, de a második párbaj után kicsit legyengültem, és úgy éreztem, hogy bármit is csinálok, az nem jó.

Miért, nem voltál magaddal megelégedve?

Egy kicsit elvesztettem az önbizalmamat abban, amit művelek. Kétszer is párbajra kerültem, ami azt jelentette, hogy a legkevesebb szavazatot kaptam. Tehát: nem voltam annyira szimpatikus az embereknek. Nem tudtam, hogy mit csináljak, milyen dalt válasszak. Gondolkodtam, miért nem kedvelnek annyira: azért, mert van sapka a fejemen és nagyképűnek tűnök? Vagy, mert sok angol dalt éneklek? Rengeteg minden eszébe jut ilyenkor az embernek.

És most mit tapasztalsz, szimpatikus vagy már a közönségnek?

Most már talán azt mondhatom, hogy igen. De ahhoz kellettek a nyilvános szereplések és az interjúk, hogy jobban megismerjenek az emberek.

Most fog indulni az X-faktor új szériája. Mit tanácsolsz azoknak, akik jelentkeznek rá és be is kerülnek?

Talán azt, hogy az első megérzések nagyon fontosak. Persze el kell fogadni a tanácsokat, ha építő a kritika, akkor meg pláne. Bízni kell önmagukban és ne hagyják magukat átformálni, mert ha bárki visszatekint a műsorra, észre lehet venni, hogy mindenkit át akartak egy kicsit formálni. De a végére mindig az volt a legjobb, amivel elkezdtük, amikor természetesen jöttek a dolgok.

Akkor mégis mit vártak el tőletek?

Hát, ez jó kérdés…Fejlődni kell, viszont emellett meg kell maradni olyannak amilyen vagy, mert úgy hiteles.

Neked mit tanácsoltak, miken kellett változtatnod? És persze ezek közül mit fogadtál meg?

Az, hogy nyitni kell a közönség felé. Eleinte nem értettem, hogy ez miben nyilvánul meg. Hogy gomboljam ki az ingem, és tárjam ki jobban a kezemet?! De rájöttem arra, hogy magában az érzések közvetítésében van a titok nyitja. Merni kell kimutatni az érzelmeket, hogy átjöjjön az, amit mondani szeretnék. Úgy érzem, most már jó úton haladok.

Egyszer azt nyilatkoztad, valahol örülsz, hogy nem te nyerted meg a versenyt, mert így kevesebben fognak támadni. Ez azt jelenti, hogy rosszul viseled, ha nem szeretnek?

Már nem, viszont amikor elkezdődött a tehetségkutató, sokan abba a hibába estünk, hogy lestük a közösségi oldalakon a kommenteket. Természetesen kaptunk hideget és meleget is. Voltak olyan véleményezők, akik csakis negatív kritikákat írtak. Lehettél bármilyen, nekik nem voltál elég jó. Sajnos vannak olyan emberek, akik örömet találnak abban, ha valakit leszólhatnak. A baj az, hogy ezek még csak nem is építő kritikák!

Ezeken a közösségi oldalakon azért a rajongóiddal tartod a kapcsolatot?

Persze, és úgy veszem észre, nagyon vevők arra, ha kiírok valamit. Azt látom, ha kiteszek egy linket, ami valamelyest a szakmához kötődik, kevesebb like-ot kapok, mint amikor valami személyesebbet írok. Akkor ezer like egyből.

Az internet mellett persze személyesen is tartom velük a kapcsolatot. Vannak, akik minden koncertemre jönnek utánam, legyen az bárhol. Viszont szeretném a magánszférámat is megőrizni, mivel úgy gondolom, az embereket vonzza az, ha ugyanakkor van köztünk egy kis távolság is, mert ekkor elérhetetlenebbnek tűnsz.

Én is azért rajongok a nagy sztárokért, mert nem tudok velük minden nap kapcsolatba lépni.

Most kikre gondolsz?

Nekem nagy kedvencem volt Luther Vandross. Valamint nemrégiben megnéztem egy összefoglalót Amy Winehouse-ról és magával ragadott az, amit csinált. Az életéről ne beszéljünk, de az, hogy milyen szinten belerakta az érzelmeit a dalaiba, az valami eszméletlen.

Távol vagy a családodtól. Kikre tudsz támaszkodni, mikor rosszabb passzban vagy?

Ilyenkor jobb, ha egyedül vagyok. Szükségem van ekkor magányra, hogy átgondolhassam a dolgaimat. Utána pedig megkeresem azokat a barátaimat, akik közel állnak hozzám.

És a családoddal mennyire tudod tartani a kapcsolatot?

Érdekes, az X-faktor után egyre többször látom őket, mivel nagy örömömre sokat járok Szlovákiába fellépni.

Mondják, a népszerűségnek ára van. Mennyire maradtak meg a barátaid?

Azok maradtak meg, akik feltételek és érdek nélkül szeretnek. Sokan lemorzsolódtak azok közül, akiket a tehetségkutató után ismertem meg.

Nehezebb komoly baráti kapcsolatok így kialakítani?

Igen, viszont sikerült két jó barátot szereznem a fél év alatt. Amúgy egy kezemen meg tudom számolni, hány igaz barátom van. Sose a mennyiségre hajtottam, hanem a minőségre. De ők olyan szinten állnak mellettem, hogy nincs is nagyon szükségem többre.

Mennyire tudod kezelni a hirtelen jött népszerűséget?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden esetben jókedvűen írok alá és csinálok fotót mindenkivel. Néha teher, főleg amikor fellépéseim vannak. De megcsinálom, mert tudom, hogy azért jönnek oda, mert szeretnek engem.

Mit szólsz ahhoz, hogy Téged választottak 2011 legsármosabb férfiának?

Ó, hát ez egy nagyon érdekes dolog!(nevet) Természetesen jól esik, hogy a nőknek az is tetszik, ahogy kinézek. Mindig is hiú voltam, ezért örülök az ilyen visszajelzéseknek.

Bizonyára nagyon foglalkoztatja a női rajongókat az a kérdés, hogy van-e most barátnőd…

Lehet, hogy sablonosnak fog tűnni, de most a karrieremre koncentrálok. Sokszor saját magamra sincs időm, és tudjuk, egy párkapcsolat nem csak arról szól, hogy: kapni, kapni, kapni, mindezt viszonozni is kell. Szóval most a munka az első az életemben, mivel végre azt csinálhatom, amire mindig is vágytam.

Elégedett vagy?

Mondhatni igen, de az álmokból sosem fogyok ki. Szeretnék külföld felé is nyitni.

Melyik országot szeretnéd célba venni?

Leginkább az egész világot!

Nikolas, mi melletted állunk és sok sikert kívánunk!

Hülyeségből sohasem elég - ez akár az Irigy Hónaljmirigy szlogenje is lehetne. Az biztos, hogy a fiúk mindig kitalálnak valamit. Ma már kevésbé retteg tőlük a sztárvilág, inkább dicsőség, ha valakiből paródia születik. Abból nem csinálnak titkot, hogy kedvenceik a celebek. Az idei nyár már eddig is nagyon mozgalmas volt az együttes számára, fesztiválokon országszerte találkozhattunk a „nyolc kannal”. Bár a beszélgetéshez szinte mindenki hozzátesz valamit, a fő szószólók a Sipos testvérek, Péter és Tamás.